Napfénynek hódolt a kedves mikor falnak dőlve, arcát a nap felé emelve napozott, a nyári rekkenő hőségben.Fehér bőre elefántcsontként ragyogott a lángoló nyárban. Vörös haja lobogott a fülledt déli szélben. Már a gondolatra is , hogy ily fehér testtel napozik a nyári kánikulában, felért egy betegséggel,
de ő, mit sem vett tudomást mind erről.Mintha elnyelné a fájóan vakító sugarakat, szépsége elragadó volt. Nem mozdult, csak állt rettenthetetlen és ragyogott a hófehér házfal mellett. Szépsége nem ér fel más nők szépségével, származzanak bárhonnan is. Nyári camel ruha volt rajta, keki színű, mintha a szafariba készült volna, pedig messze innen a sivatag.
Arcán lágy mosoly, finoman kivillannak hófehér fogai. Melle alatt összefont kézzel áll, a falnak dőlve. Istenem… az idők végezetéig elnézném szépségét… igen szerelmes vagyok belé, így plátóian, hisz ő még nem is tudja. Merjek e, elé állaniilyetén kérdésemmel és nem veszi majd zaklatásnak? Addig nem tudom meg míg, meg sem kérdezem, jaj vegyél magadon erőt és lépj oda hozzá… merengek,
nem esz meg reggelire.Megzavarjam napimádatát, belopóddzam belső csendjébe? Inkább bámulom, míg ki nem esik a szemem. Majd.. majd később, ha jókedvében lesz, majd akkor .Szólni kéne neki, hogy elég a napból , még napszúrást kap. Nincs senki itt csak én, még észre sem vett, s nem hallotta meg szívem dobbanását, pedig zakatol az rendületlen.
Tán elaludt. Féltem, hogy sokba kerül ez a napozás és beteg lesz, mit csinálok itt vele, itt az isten háta mögött. Olyan szép, lelkem ragyog, ha láthatja csodálatos mosolyát, ami most is ott bujkál szája szögletében.
Szólni kéne, hogy elég a napból és menjen végre fedél alá. Egy rakoncátlan tincs, kis szellő fuvallatára,
orcájába libben, s nem veszi észre. Most egy kósza felhőcske röppen a nap elé, na majd most felrebben, és akkor megmondom, hogy szeretem! Szeretem, szeretem az életemnél is jobban!
De mi az ott, baloldalon az összekulcsolt keze alatt? Ah csak a szerelem pillangót küldött, hogy felébressze napozásából? Nem mert, egyre nagyobb lesz és folyik lefelé a hasáig. Jézus!! Ez vér!
Istenem ne! Vágtázom, mint az arabs mén, megrázom, és halva omlik a karjaimba.
Legyen átkozott, aki ezt tette! Felemelem, és úgy rohanok, nem kell messzire mennem, barátaim futnak felém ijedten, kiáltozásomra. Az egyik orvosért szalad, a másik ágyat vet, a harmadik aggódva nézi riadt arcomat.
Hófehér damasztra fektetjük, jön is az orvos, de hiába: Halott a kedves…
Bal melle alatt piciny szúrt seb, vérezni alig vérzett.
Maffia módszer ez… hangtalanul öl, alig hagyva sebet.
Apját nem tudták megölni, hát végeztek a lányával, így bűntetve meg az apát, Syracusa rendőr főnökét,
ki börtönbe záratta amaffia vezéreit!
Már sosem tudom megmondani neki, hogy mennyire szerettem…
www.verseim.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
